Ez a kedvenc mondásuk az ausztráloknak. Mindenre és mindenhol ezt mondják. Az-az nyugi, no para, minden szuper, relax, take it easy. Becsapós ám ez a no worries, mert egyrészről azt sugallja, hogy nem kell stresszelni, itt minden megoldódik, hiszen ez Ausztrália, másrészről pedig átesnek a ló túloldalára és nem ismerik az időt. Elfelejtik a határidőket, magyarán mindent le*nak. Viszont nyugodtabbak, és süt a nap, minek is a worrie, amikor it's all good...
Tegnap például a villamosra felszálláskor egy ellenőr irányította az embereket, mindenkit figyelmeztetett, hogy érintse a kártyáját a mágneses leolvasóhoz, és közben akik szaladtak hogy elérjék a villamost üvöltötte nekik, hogy No worries, és azt is üvöltötte, hogy ne szaladjanak, megvár mindenkit a villamos. Majd mindenkinek megköszönte, hogy érvényes jeggyel szállt fel, nagyon tetszett ez a szórakoztató showműsor korán reggel:)
Délután voltam a nyelvsuliba, megírtam az enrollment testet, ez alapján mérik fel, hogy milyen szinten vagy, milyen csoportba kerülsz. Én az English for Academic Purposes csoportba kerültem, ez kell az egyetemi tanulmányokhoz. 3 esszét kellett írni, volt magnóhallgatás és elbeszélgetés is, teljesen úgy éreztem magam, mint amikor a diákjaimat készítettem fel a nyelvvizsgára... mondtam nekik milyen szófordulatokat vessenek be az esszéknél, amikre a pontokat adják... sose gondoltam volna, hogy hét év egyetem után még újra iskolapadba ülök. Hétfőtől péntekig mindene este járni fogok 12 héten keresztül, jó kis móka lesz.
Este hazafelé felfedeztem a kínai piacot. Na ez nem olyan piac mint otthon, ez két négyemeletes pláza, tele üzletekkel és az egyikben csak zöldséget, gyümölcsöt és ausztrál ajándéktárgyakat árulnak. (igen plüss kengurut és koalát mindenféle méretben) Zárás előtt értem oda, és akartam venni még gyümölcsöt, de már pakoltak az árusok, két banánt elvettem az asztalról, kérdeztem mibe kerül, azt mondta az eladó srác vigyem ingyen van. Majd szinte az összes árus egyszerre kiáltott fel, hogy minden 1 dollár, mindent lehet vinni. El se hittem, hogy jobban megéri nekik ha odaadják ingyen, minthogy cipekedni, pakolni kelljen. Így lett két banánom és két almám:) Szeretlek Ausztrália, minden nappal egyre jobb itt!
A képen a beszerzett "bícs" kollekció látható, és a kis medencénk a szállásunkon a háttérben. Sós víz van benne:))