Észre sem vettem olyan gyorsan eltelt, már négy hónapja élek Ausztráliában. Tegnap reggel bekapcsoltam a tévét, és nem hittem el, hogy kalocsai csikósokat, magyar csipkét, Dunát, Budapestet és Magyarországot látok benne. Egy utazós műsorba botlottam, ahol a műsorvezető Bukarestet és Budapestet mutatta be. Kicsit megdobbant a szívem, tudom nagyon szép országból jöttem, egy másik világba, és persze akármerre sodor az élet ezt nem felejtem el. Az elmúlt hónapokban sokan kérdezték kolégák, barátok, hoyg Magyarország milyen? (mert ugye itt erről az országról nem nagyon hallott még senki) Azt szoktam mondani eddigi tapasztalataim során, hogy Ausztrália és Magyaroroszág között talán a legnagyobb külömbség az, hogy Ausztráliának nincs akkora múltja, történelme, gyökerei, mint Magyarországnak. Itt angol és amerikai "hagyományok" szerint élnek, esznek, éreznek. Nálunk pedig fontos a megbűnhődte már-e nép a múltat s jövendőt szlogen. Másak az emberek, az épületek, az ételek, és mindennek az alapja a kultúránk. Itt pedig ez a szó, hogy kultúra nem létezik, mert ez az oszrág egy mix, mindenből és mindenkiből egy kicsi.

Más...Beköszöntött a június végi tél. Éjszaka már csak 5-6 fok van, több helyen havazik, én pedig sálban, kabátban járok, sajnos sikerült megfáznom, de mindent megteszek, hogy gyorsan kijöjjek ebből a takonykórból. A suli néhány hét múlva kezdődik, várom is meg nem is, sose gondoltam volna, hogy közel a harminchoz én még újra egyetemre fogok járni hét év egyetem után... Meglátjuk hogy sikerül majd. A lábam már nem fáj, segített a talpbetét és a többi praktika, úgyhogy örülök. A napok pedig úgyan úgy telnek, úgy érzem sikerült beilleszkednem, elkezdődött az ausztrál életem, a saját kalandom a szigeten, na és persze kint kicsit hidegebb van, mint mikor négy hónappal ezelőtt 25 óra repülés után ledobott az Etihad Sydney-ben.