Rengeteg dolog történt a héten, ezért nem is volt időm nagyon írni. Állásinterjúk, tárgyalások, sok-sok remek dolog. Sikerült intéznem egy felszolgáló munkát, tegnap este meg is volt az első. Nagy élmény volt, mert egyrészt még sosem csináltam ilyet, másrészt pedig indiai esküvőkön, születésnapokon és eljegyzéseken fogok dolgozni. Az indiai kultúrát nem igazán ismerem, de tegnap este az eljegyzési bulin úgy éreztem magam mintha szultánok, Aladinok és Leila hercegnők között hordtam volna ki a curry csirkét és a különböző sosem kóstolt, sosem látott kajákat. Nagyon szuper élmény volt, otthon és sehol a világban még ilyet nem láttam. Úgy érzem bele is fogom magam ásni kicsit jobban az indiai kultúrába, az egészben csupán az nem tetszett hogy a fűszeres kajától még 2 zuhany és hajmosás után is bűzlik az ember. Egyébként jó kis meló lesz, legközelebb csinálok fotókat arról, hogyan buliznak az indiaiak, de első alkalommal örültem, hogy a hatalmas forró tányérokat, és lábasokat nem öntöttem magamra.
Egy másik nagyon izgalmas, három órás tárgyalás is volt a héten. A vízumügyintézőm terjeszkedik, fejleszti a céget, és felkérte az operatőr barátomat és engem, hogy vegyünk részt a munkában. Interjúkat fogunk készíteni négy városban olyan magyarokkal, akik már évek óta itt vannak Ausztráliában és elmesélik a saját történetüket, élményeiket. Ezt azért is várom, mert rengeteg emberrel fogok találkozni, utazunk majd Brisbanebe, Gold Coastra, Melbournbe, ami szipiszupi lesz. És persze szívem csücske a riporterkedés, nagyon jó lesz, már elkezdődött a szervezkedés, a végeredményről pedig majd linket kaptok. Ez egy több hónapos munka lesz, amivel kb szeptemberre vlgzünk majd.
Tehát az élet pörög, elkészült az adószámom, tudok számlát is adni már, úgyhogy beépülés folyamatban. Most pedig pihenéssel töltöm a hétvége hátralévő részét, és annak ellenére, hogy itt ősz van még mindig gyakran van 30 fok, úgyhogy tegnap még napozás is volt munka előtt. :)