Me and Sydney

Me and Sydney

Ülök az üres lakásban

2016. január 29. - freka87

Már decemberben, karácsony előtt mindent feltettem az internetre, ami mozdítható. Nem gondoltam volna, hogy reggel felteszem az egyik használt cuccok oldalra a mikrót és estére el is viszik, aztán a kanapét a fotellal, a szekrénysort, és már azon kaptam magam, hogy üres a nappali. Amikor először hazajöttem munka után akkor kaptam észbe, hogy már szék sincs ahová leüljek sem asztal, majdnem elbőgtem magam. Eszembe jutott, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor beköltöztünk ebbe a lakásba az akkori vőlegényemmel (milyen röhejesen hangzik) esküvőt és gyereket terveztük. Most pedig a kontinensről is elköltözök egyedül. Utólag belegondolva most hogy ülök az üres lakásban, rá kell jönnöm, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt az életem talán legnagyobb kalandját még ajándékba adta nekem. Sokan azt mondják bátor vagyok, hogy lelépek csak így, és mit szólnak a szüleim hozzá, de szerencsére ők mindig mindenben támogattak. Sosem voltunk az a nagyon összenőtt család, inkább abban hiszünk, hogy nem a távolság vagy a találkozások száma határozza meg a szeretetet. Mi így is szeretjük egymást, és hálás vagyok a szüleimnek, hogy így neveltek. Szóval ülök az üres lakásban, várom hogy jöjjenek a porszívóért, most hívtak, hogy hétfőn elviszik a hűtőt... nem bánom, ez már a múlté, és ahogy egy nő mondta aki a poharakat és az állólámpát vitte el : minden pótolható, semmit sem szabad bánni. És hogy apukám okosságával zárjam a mai bejegyzésem: nincs más hátra, mint előre :) ... csengettek, elvitték a porszívót is...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meandsydney.blog.hu/api/trackback/id/tr348330520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása