Annyi minden történik amiről egyelőre nem írhatok, de majd fogok ha már biztos lesz minden. Nagyon busy napok vannak a hátam mögött és előttem is, ezért nem is volt időm idáig írni. Alakul a munka ügy, a karrier, nagyon izgalmas dolgok elébe nézek, úgyhogy alig várom már hogy legyen konkrétum és mesélhessek róla:) Olyan jó emberekkel vagyok körbevéve, hogy minden nap hálát adok az égnek, hogy 28 és fél éve a tenyerén hordoz és tálcán kínálja a lehetőségeket, csak észre kell őket venni és élni kell velük. Anyukám szerint a szerencse csillaga alatt születtem:)
Rengeteg élmény, kicsit minden nap megállok és elgondolkozok azon hogy basszus el sem hiszem ami történik velem egy hónapja, mennyire megváltozott az életem, és mekkora hiba lett volna a klandot kihagyni. Ezt persze az öcsinek is köszönhetem, mert ha ő nem jön, akkor én sem lennék itt:) Tegnap találkoztunk is, nagyon szeretem a hülye fejét:)
A suli megy, egyre jobb az angolom, újságot olvasok, tévézek, jönnek vissza a felsőfokú szavak, amiket otthon nem használtam és újak, bőven van ilyen:) Tanítanak az új barátok, a tanárt is egyre jobban bírom a suliban :) A héten beadtuk a tanuló vízumra az igényt, napok kérdése, és megkapom. Akkor már sínen lesz minden. Rohan az idő, már lassan egy hónapja hogy ozzi lány lettem:) Sikerült úgy beilleszkednem a Sydney hétköznapokba, hogy észre sem veszem már, hogy a Town Hall-nál szállok le a vonatról, vagy a Róna utcában a 82-es troliról. Maximum több a kínai körülöttem és minden nap akad valami újdonság amit még nem fedeztem fel, de egyre jobban, és nagyon jól érzem magam.
Ma a szobatársammal bevesszük a Bondi Beach-Coogee Beach túrát. Másfél két óra beach walk, sok fotót készítek majd, délután megyünk, hogy naplemente is legyen. Olyan ideális az élet Sydneyben hogy az embert szinte beszippantja. Minden nap lehet új programot kitalálni, még akkor is ha rossz az idő, mert igen sajnos már nem úgy néz ki hogy lesz fürdés, mert lehűlt a levegő.
Igazából már csak azt szeretném ha nagyanyám végre megtanulná a Skypot és tudnék vele beszélni.:) Remélem már csak idő kérdése:)